Árnyak vetülnek, sírnak a dombon,
Hasztalanok a percek nélküled,
Ráérek még, nincs sietős dolgom,
Visszavarrni nehéz, ha leszakadok.
Várni, hogy lesz boldogabb pillanat,
Boldogabb, de kinek kell, ha velem
Vagy, az istállóban ló bólogat,
Nem én vagyok egyedül hasztalan.
Most sírni kellene, de ez még várhat,
Nekifekszem egy régi, hatalmas vár
Falának, és elmélyülök: tavasz van,
És békák vígan a vízbe ugrálnak.
Béka vagyok én is a szerelem taván,
Nézem a vizet, gyönyörű a felszín,
Elönt a méreg, az őrjítő magány,
Várom, hogy a vízből előugorjál!