A Félelem Harangjai

Ha nem hallom zápor hangod,
Miként felveri a port,
S száraz lelkem puszta ékjeként
Rám terült szalagon
Felfedéd imád.

Hangos üvöltéssel
Járom körbe utam,
Csak egyre feljebb,
Mert lefelé hiába
Küzdenék,
Nincs tovább.

Szárnyam ereszkedik,
Lopódzik közelébb,
Magasság Istene felé venném utam,
Tartanék zászlót,
S égő fákjaként tekintenék,
De holmi istenek
Leplezik előttem
Az igazit.

Félek.

Hamar döbbenek,
Utam jártam, csak hazugság.
Tovább!
Felnézve az égre,
A messzi csillagokon lovak
Legelnek,
És Isten csodás képére vágyva
Elmegyek.

Haldoklom.
Nincs bennem erő,
Elvakít a düh,
Isten megbántott,
De erőm szörnyűlködve fel-fel áll.

Ó örök Atyám!
Szárnyad alatt nőttem fel,
S kinőttem óvó ölelésed,
Hát engedj vissza,
Engedj újra gyerekként játszani
Veled.

Szapora légzésem,
S tűnődő tekintetem feléd,
Hogy ki vagy,
Mit akarsz,
Merre mész,
Ha nem is jöttél,

Csak voltál.

Félek nélküled.
Betemet a halk magány,
S rózsák keserves
Illata dereng még,
Hogy valaha,
Egykoron
Bennem
Te éltél.

Féltem.

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?