a megváltás pillanatának átérzése

a világ nyomot hagy
bármit tesz is az ember,

félrehord a puska, s távcsövén
a nap elvakít.

háború van,
háború
itt, s fenn.

az ég alá szálló madarak
menekülnek,
de jönnek, kik
átveszik helyüket.

bennem is,
de legfőként benned

háború van
s háborúban
elvesztek már oly sokan,
s most köztetek
én is.

közületek
egy,
közületek
egyvalaki.

de utánam jött,
s kimentett,

az űr szomorún tekint
bele a sorsba,
megint egy…

elment,
de visszajött.
elment,
de visszajött,

hozták,
nagy riadalommal.

hozták,
nagy örömünnep
közepette,
akár a Jeruzsálem,
akár Jeruzsálem,
s bevonult,
de bevonult,

utána mind,
utána,
fordulni késő

fordulni,
sohase késő.

állunk egy porondon,
vajúdik a szív.

honnan jön ez a
sok,
honnan ez a kín.

hát már sohasem…
hát más sohasem lesz vége?

ekkor megfordulok,
ekkor orrom előtt.

egykor megfordultam,
s egykor orrom előtt volt.

most utcákba nézve,
késedelemmel,
mindent…

mindent töredelmesen,
töredékét sem,

ó, ha ezt hallanád.
ó, ha ezt megtudnád,
s bujkálok,
elbújva foszlányok
tükrébe lépek,
segítek…

miért kellet,
s most miért állok itt,
miért látlak megfeszítve,
mint ki
oltalmat ígér,
s ő maga lép fel.

mint ki oltalmat,
mégis őt,

mint kit a hegyen,
nem vittek engem…

mint kit,
mint kit egykoron,
s most,

mint virág törik meg a szél terhe alatt,
álmomból felriadva…

álomból valóság,
válságból álom.

teher.
húz.
föld.

lágy kavics
simogatja térdem,
mosolyogva
még egyszer felkel.

fel kell tennem a kérdést,
vagy nem.

harmadszorra?
én nem
nem akarok, csak zuhanni.

ott a föld,
annál már nincs tovább,
pihenni,
megpihen a lélek,

de ha ő nincs,
csak kóborló kutyák
ázott bőre

lennék…
lennénk…

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?