álom

Álom,
felderítlek, ó!

nagy világom…
összehulló lepel, sietve
bújj alá,
s elém
áll az éjszakán,

álom.
felderít’len tér,
s időborzongás.
álom,
tükröződés lelkem igazságaiból,

nemlétem hosszú
hornyai, mint szegletes
szöglet

a világ – álom.
a hold álom,
nappal
alig látom.

teérted volt,
mind, minden, mit tettem,
azt teérted.

értem.
hogy most nem,
hogy most csak alszunk,
hogy igaz sem vagy,
s hogy csak vagy

értem.
miattam lapul meg az éj,
s hoz megnyugvó
békülést,

így szerte a világon
egyek vagyunk,
egyként alszunk,
s a álmodunk,
mind,
kik

dermedt éjszakán a takaróba bújva
késleltetjük
a ‘hajnalhasadt’ját’.

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?