Útkeresés érzelmi zavarokkal

Érzelmeim válsága, és váltakozása hihetetlen mértékben kierősödtek. Valamelyik nap teljes letargiába estem, és szomorúságom árnyai már-már éjszakai sötétséggé irányultak. Mostani vasárnap estém pedig hihetetlen boldogságrohamot okozott. Mint egy gyermek az új kerékpárjának, úgy örültem a semminek. Vagy talán nem is a semminek, de minden bizonnyal indokolatlan rohamot kaptam.
Egy LSD élményhez hasonlítanám, bár nem ér még a közelébe sem, de hihetetlen nagy mértékben meghatározó volt. Kiüresedtem egy 10 percre. Érdekes volt szemlélni a látszatot, amint körülöttem lebzsel.
Tegnap vettem be a másik fajta “gyógyszert” aminek az a nátriumos neve van. Már tényleg megjegyzem majd. Annyira fáradt voltam, hogy el tudtam volna aludni, mégis egy pillanat hatására elment az egész, és ott feküdtem 11 órakor álmatlanul. Hajnali 3-ig fent voltam, mert elaludni sehogy sem bírtam. Néztem a tévét, meg olvastam, meg írtam, de nem szállt meg az álom.
Kezdek félni, hiszen érzelmeim úgy rohannak hasba, hogy néha már fáj.
Megtréfál az idő, s nem tudok dönteni éjjel, vagy nappal között, persze az érzelmeim hiúsága által maradok fenn a jövőnek, mégis elhiszem, hogy eltűnök, mint egy rágógumi a földbe süppedve. Nem tudom, minek élek, bár már felfogásaim meglebegtetik előttem az igazak álmát, mégis ez nem cél. Nem lehet az a cél, hogy egy olyan helyre jussak több évtizednyi szenvedés után, ahol valami istenség szeretetébe foszlok. Nem lehet úgy, hogy ugyanazt éljem megint, s reinkarnálódva a földön továbbéljek. Egy felfogást sem találok, mely megrángatná a fantáziám. Hihetetlen érdektelenséggel figyelem már a hívőket. Hinni én is hiszek, de még nem tudom. Nem az, hogy nem választottam, mert a magam vallása megvan. Legalábbis beleszülettem, mégis a kereszténység megnyugtató hatása inkább elhidegít magamtól, mintsem az önismeret útjára vezetne.
Már átértékelve szeretnék leülni isten elé, és megkérdezni, mire jó ez. Mire volt jó annyi szenvedés, és mire világít rá az élet, vagy annak elvesztése. A pokol és menny felfogása egyszerűen abszurd, és nem igaz. Nincs. Egy tökéletes világban nem lehetnek földi ellentétek. Nem lehet valami jó, ami mellette rossz is, és nem lehet valaminek teljesen ellentéte. Ez csak a földi felfogás túlkapása, túlérzékeltetése.
Ha a tökéletesnek van ellentéte odaát, akkor az már nem tökéletes, hiszen annak is hozzá kell tartoznia. És egyáltalán hogy osztják föl a térnélküliséget. Ez időben meg olyan hosszú, hogy értelmetlen lenne megalkotni valamit, amit megunhatunk. Így az örök kárhozat ideológiája szintaktusok, és méla fejtegetések nélkül is leírhatók, hogy nincsenek.

A reinkarnálódás tematikája arra a bizonyos alapeszmére épül, hogy mindig újrakezdjük itt, a földön, s tökéletesedünk. Meddig? akkor is el kell jönnie egy olyan stádiumnak, amiből már nem tudunk fejlődni. Amúgyis a lélek az tökéletes, tehát nem tud megbukni, és nem tudja magát fejleszteni, hiszen tudása megegyezik a kiiktathatatlannal. Így a reinkarnálódás ellentmondásaival együtt is megbukott.

Nem tudom, hogy különböző, afrikai, vagy más törzsi vallások sajátosságai mennyire befolyásolnak, mégis az a legvalószinűbb, hogy a leghatalmasabbról beszélni nem szabad, hiszen nevének kiejtése is aforizmákat, gúnyt, és hitetlenséget okozhat, s legbennsőbb részünkön kell kialakítani a magunk által elfogadott istent, s utána átrágni magunkat a leghatalmasabbon, s megnézni, mely felfogás állhat legközelebb hozzánk. Isten van, és létezik. Csak meg kell találnunk a hozzá vezető utunkat. Nem tudom, ennek nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha megtaníttatjuk magunkkal, hogy igenis, isten az keresztény, vagy zsidó, vagy buddha az, ki fellángoltatja a bennünk rejlő hatalmasságot.

Tehát eltévedtem valami ilyesfajta úton, de rohangálok, és megyek, keresek, és persze írok…

Kezelés megkezdése

Elkezdtem, s most mintha megnyugodtam volna. Soha nem voltam társadalmi ember, de nem is ez késztetett, hogy elinduljak a kezelés útján. Jobban mondva ez nem egy kezelés. Érdekes, hogy csak egy körülbelüli másfél órás beszélgetés után kaptam két gyógyszer nevet, amit 2 hetes ciklusokban kell bevennem. Kedden az elsőt, úgynevezett Ignatia C200 nevű gyógy-készítménnyel kezdtem. Majd ezekután 2 hét múlva a Natrium valami(majd pótolom)C200 nevű készítményt kell bevennem.

A jelenlegi hatások:
Nem tudom, hogy mit kellene éreznem. Van egy kis lelki nyugalom, és néha-néha enyhe bizsergést érzek, s örömmámor fog el. Bár ez az örömmámor igen enyhe, s lehet, hogy e nélkül is kijönne. Van, mikor semmilyen hangulatom van, olyasfajta lelki üresség, és “nincs kedvem semmihez” hangulat.
Hétfőn bevettem, de elkövettem azt a hibát, hogy lenyeltem, így megkérdezés után másnap ismételtem, s elszopogattam. 3 szemet kellett bevinni. Nem sok, de ha használ? A szívem szúrni kezdett, de ezt nem ennek tudom be. Kedden kezdett mélyebb görcsökbe, bár lehet, hogy csak levegő szorult a tüdőmbe, de az nem nyilallna. Régen is volt hasonló, s azt mondják, a szív nem szúr. De mikor nehézkes, és fáj, nem szúr, csak fáj, hát elgondolkodik az ember, mi is lehet a baja. szerintem lelki bajaim miatt jött ki, bár nem vagyok orvos, de az is valószínű, ezt mondaná.

A lelki nyugalmam, és hihetetlen ürességem váltakozása, mellé ez az enyhe, néhol erős mellkasfájdalom egyenlőre az agyamra megy.
Meglátjuk…

Nem önelemzés

Kérdeztem magamtól, mit képzelek magamról. De képzetem, úgy hiszem meghalt. Nincs véleményem. Persze én vagyok a 21. század legnagyobb költője, és úgy hiszem, nincs, aki írásával felülmúlna, mégis mindig az a tévhit gyötör, hogy nem tökéletes az, amit írok. Annyira nem izgat, mit szól a másik, és mi a véleménye a társadalomnak rólam. Kiképzés az élet. Én már túlképes vagyok…

Előzékeny, és hirtelen fellobbanó. Vagy akár csak érzékeny, és sérülékeny, de mindemellett kicsit azért mindenható is. Félek önmagamtól, mert sokszor elhiszem azt, amit gondolok. Bemagyarázom önmagamnak a jót, vagy akár a rosszat. De legfőképp a rosszat.

Mára ennyi…

Homeopátia

Homeopátiás kezelésbe fogtam. Vagyis hogy engem kezelnek. Dr. Havasi Marianna doktornő kezei alatt próbálok meggyógyulni. Ha ez lehetséges, lelki bajaim ápolásába fogtam. Megzuhantam, s most kell valami, ami elhiteti, van kiút. Lehetséges-e egy ilyen kezeléssel rendbe jönni valamennyire.
A MHOE Homeopata oldalon többet meg lehet tudni erről a dologról. Érdekes, és érdekessé vált számomra. Mindig kerestem az emberi érzelmek szándékait, és gondolatát. Egy kellemes beszélgetés közepette adhattam ki magamból azt, ami bánt, s kaptam olyan információkat, melyek előbbre vihetnek életem zugbajos dolgain.
Rejtett vénáim, ironikus, talán egy az egyben komikus életem hídjaira másztam fel az este, pedig tegnap kezdtem.
Igaz, már 4-5 éve részt vettem ugyanitt ilyen kezelésben, s akkor lelkileg úgy éreztem, minden rendben. S most az elmúlt események törései rádöbbentettek, mégsem. Nem biztos, hogy az esemény hozta ki ezeket, mind inkább csak felnagyította a problémáim.
Rájöttem sok dologra, és kíváncsian állok a helyzet előtt.
Próbálom majd végigvezetni, mi is játszódik le bennem a kezelés alatt. Az álmom leírása is ebből adódik, hiszen próbáltam leírni, milyen lelki, alfa dolga volt a történéseknek.
Megpróbálom közben megfogalmazni, s a végén egyben leírom mind a véleményem, mind a történéséket, érzésemet közben.
Van pár dolog, amiben még kételkedek, de amúgy teljesen hívőként állok a gyógymód előtt.

Várom…

Rém-Álmok

“Fölfelé hágtam, tovább, tovább, álmodék, gondolkodám, – de minden nyomott. Beteghez valék hasonlatos, kit elfáraszt gonosz kínja, és kit álmából még gonoszabb álom ébreszt föl.” /Friedrich Nietzsche/

Valahogy egy hónapja kezdődhettek rémálmaim. Jobban fogalmazva álmok, melyek besorolhatatlanok. Nem tudom, mit, és hogyan lehet értelmezni, de megpróbálom kifejteni ezeket. Üresség, és kitaszítottság érzésem kicsit alábbhagyott, de még nem tudom, igazán mire véljem a dolgokat. Vannak kristálytiszta álmaim, és vannak olyanok, amelyek csak jeleneteket toboroznak fel, és olyanok, melyekre egyáltalán nem emlékszem.
Az első komolyabb rémálom egy olyasfajta tököli affér volt.

Tehát. Tököl városában voltam, de nem ma, valahogy az 1900-as években, hiszen a dolgok nem úgy voltak, ahogyan ezt megszoktam. Nem sok ház, földutak, és valamennyi dolog hasonlított, de mégsem. Emlékszem, hogy Egyik ismerősöm házában voltunk, de a ház régi stílusban volt felépítve. Fehér, gangos parasztház. Gyönyörű udvarral, és az ablakból kitekintve fényes világosság volt. Esküvőre készültünk, s én voltam a vőlegény. Tudom, ez nem konkretizál, és érthetetlen is, de valamit mégis jelenthet. Vártuk valamire, de nem tudom, hogy konkrétan mire.
Egyszer csak kaptunk egy telefont. Telefonáltak. A régi korok hős szakában. Nevetséges. Kérdeztem, mi történt, mert aki felvette – nem ismertem fel – furcsa arckifejezéssel konstatálta a hallottakat. Mondta, kedvesem, menyasszonyom üvegmérgezést kapott. Igen, ő Fecske, hiszen, tudtam,. és így éreztem álmomban is. Tehát felborult az autóval, mert üvegmérgezést kapott. Felpattantunk hát egy szekérre, és mentünk felé. Mentünk, hogy odaérjünk, de soha nem értünk oda, mivel kedvesem mondta, most fel kell kelnem, tehát felébredtem. És otthon voltam. Nem tűnt fel, hogy még álmodom, és csak a helyszín, és a korszak más. Az sem volt az igazi, hisz házunk teraszán még nem volt korlát, s a fellegek tiszta levegő zaját keltették.
Álltunk házunk teraszán, édesapám, aki nem is hasonlított valós, mai apámra, édesanyám, aki szintúgy, s mellette nagyapám, akit persze láttam életem során, de sok viszony nem fűződött hozzá.
El kell mesélnem itt róla pár dolgot, hogy valamennyire érthető legyen nagyapámmal való álmom. Nem ismertem őt, pedig egy faluban éltünk. Ő édesanyám apja, akivel Bákómmal való házasságukat szenvedésben élték le. Nagyapám, Dikóm részeges, alkoholista volt. Sok mindent hallottam róla, de egyszer nem hallottam olyat, hogy édesanyám haraggal gondolt volna rá. Szerették őt, de ez viszont nem volt igaz, hiszen soha nem kereste viszont gyermekeit, unokáit. Mikor a gyárból, ahol dolgozott, elküldték elvonóra, egy év tiszta idő jött. Ahol nyugalom, s előreláthatóan békés családi állapot kezdet kialakulni. Mikoris egy év után egy nőért szó nélkül elhagyta a családot, s többé már soha nem nézett vissza. Mások, akik ugye az új családja volt, ezt úgy hallották, hogy az én családom dobta ki őt. Dehát erre megrendíthetetlen bizonyíték van. Egy levél, ahol leírja véleményét, és megmondja nekünk, soha ne is keressük.
Talán a sors iróniája, hogy látott minket felnőni, s azt a mérhetetlen szomorúságot szemében soha nem felejtem el.
Valami ilyesmi volt az én családom rövidke előmenetele. Tehát visszatérve oda, hogy álltunk ott a teraszon, s én néztem Dikót, ahogyan vigyorog rám. Én kérdem a mellette álló ismeretlen nőtől, hogy “Ő a Bruszt Dikó?” – s jött rá a felelet a nőtől: “Igen, ő a Bruszt dikó! Igen, ő a Bruszt dikó!”
Én néztem görcsös, vagy nem is tudom, olyan rémísztő mosolyát, és mondtam: “Nem, az nem lehet, ez csak egy álom, s most fel kell kelnem, Kelj fel! Kelj fel!” – kiabáltam. Ekkor már emelkedni kezdtem a z ég felé, és letekintve láttam őket. Néztem, majd felkiáltottam: “Szeretlek Imre!” Bár lehet, hogy külön, mintha üzenet lett volna, hogy “Szeretlek! Imre.” Ezt nem tudom, mert ekkor felébredtem. Azt hittem ott halok meg. Félelmetes volt, és iszonyatosan fájó képek lebegtek bennem. Azután már nem tudtam elaludni. Hajnali kettőtől kezdve Ébren ültem, és elmélkedtem ezen. Mit is jelenthet.

Ezelőtt csak egyszer, vagy kétszer álmodtam, de azokat nem nevezném rémálomnak. Az egyik az, amit Imre temetésének napján álmodtam. Egy szoba, ami telis-tele volt emberekkel, mintha egy összejövetel lenne, egy nagy családi banzáj. Olyan nyugalom volt a szobában, melyet a földi lét során csak valami LSD-vel, vagy ópiummal tudtam elérni. A gyönyör, és jóság szigetének nevezném. Én nem voltam jelen, úgy éreztem, mintha egy felvételt néznék. Érdekes, és szimpatikus helynek tűnt. Jobban mondva örök szimpátiát keltett bennem. Imre egy öregasszony, nő combjaira fektette a fejét, aki kezével simogatta, s ő mosolygott lehunyt szemekkel, s nyugalommal aludt.

Jó volt látni őt újra. Ezekután úgy álmodtam vele, hogy álltunk a teraszunkon, mint anno volt szokás, és cigarettáztunk. Ő cigarettát kért, s mi mondtuk neki Veres Imre barátommal, hogy mostmár jó lenne, ha te is vennél, mert mindig minket húzol le. Az igazság az, hogy ehhez is valami jelentőséget kötnék, hiszen a valóságban mindig mi kértünk tőle cigarettát.

És akkor jött ez a hosszú, legszörnyebb.

Azután pár hete ismételt rémálom gyötört. Próbálok mindenre visszaemlékezni, de nem tudok. Érdekes volt, hiszen valamilyen rendezvényen voltunk, ahol én már visszavonultam a szállodába. A szoba ágyán hason feküdtem, s próbáltam felhívni Fecském. Nem vette fel, ezért aggódtam. Maj kis idő elteltével már Karonöltve, derékfogva sétáltunk valami ismeretlen utcán. Megálltunk valami csomópontnáél, ahol nagyobb társaságf beszélgetett. A társasághoz csatlakozott két ember, akik kötekedtek. Mikoris elkezdték őket kergetni, az egyik elszaladt, de a másikat ütlegelni kezdték. Ütötték, verték, majd az is kiszabadult, és szaladni kezdett. Nekiütközött egy busznak, ami épp a sarkon kanyarodott be. A busz megingott, valami rajzfilmes ingással, s az egyik oldalára akart borulni. A férfi a busz alá esett, mikoris láttam, hogy rádől a busz. Én elfordultam, s mondtam Fecskémnek, szaladjunk, menjünk innen. Éreztem a testemre csapódó velő, és húscafatokat. Kérdeztem Fecskét, mi ez, s már azonnal mondtam neki, ne mond, nem vagyok rá kíváncsi. Tudtam, mi az, s rémületet keltett bennem.

A félelmeim úgyis utolérnek, s ezért megpróbálok már nem félni semmitől.

Orosz Kóp

Soha nem izgatott a horoszkóp. Régen még azt is elhittem, hogy az valami orosz nagyító, mert valaki egy viccet mesélt erről. Nem értettem, de belenyugodtam, hogy az oroszok azzal nézhetik az eget.
Félreértés ne essék, ma sem hiszem el, amit ír. Most hallgattam a rádióban egy felvetést. Semmi érdemleges, csupa pozitív, meg érthetetlen…
Volt egy mondatom, amit anno, még előző életemben fogalmaztam meg.

A nő az, aki húsz éves koráig olvassa a horoszkópot, harminc éves koráig feldolgozza, és utána már csak úgy jellemzi magát, hogy: Tipikus Rák vagyok.

Nem értem a lényegét, és azt sem, miért kell valamit meghatározni, és az asztrológia milyen portfólióval mondja ki, hogyan formáljam az életem. Ismertem, ismétlem, ismertem olyan embert, aki mindent elhitt, és csak azért hagyott el embereket, bántott meg másokat, merta horoszkópja kimondta, ne álljon szóba skorpiókkal.
Nem is beszéltünk utána.
Érdektelen ember az ilyen. Persze sokan olvassák, de legalább nem veszik komolyan a dolgokat. Mondjuk vegyünk alapul két embert, véletlenszerűen. Találkoztak, az egyik legyen mondjuk oroszlán, a másik szűz. Ezt tényleg csak kidobtam a fejemből. Tehát keresek most egy párhoroszkópot.

(kis idő múlva…)

OROSZLÁN (férfi) – SZŰZ (nő)

A Szűz tudja leghatékonyabban felbosszantani az Oroszlánt. Akadékoskodik, az Oroszlán pedig ezt nem
tűri. Képtelen elviselni, hogy a Szűz naponta darabokra szedje, s újra összerakja. Emellett a
Szűz tiszteli és csodálja párja örök lobogását. Ha van rá halvány remény, hogy a Szüzet annyira meghökkenti az Oroszlán, hogy végül is átengedi az uralkodó szerepet, tartós kapcsolat lehet, de a kockázat elég nagy, és kérdés, megéri-e? A
Szűz visszarángatja az Oroszlánt a Földre, nem hízeleg és nem rejti véka alá véleményét. Az Oroszlán a szexben is túl hidegnek találja a Szüzet.

Bármit írok be az összehasonlításba, mindíg az jön ki, hogy leghatékonyabb, legjobb, és legtökéletesebb…
A másik véglet pedig az, hogy legrosszabb, legbosszantóbb, és mégis mit képzeltek, hogy megpróbáljátok…

Nézzünk egy másikat…

Na ez érdekesebb:

OROSZLÁN (férfi) – BAK (nő)
Ha filmet forgatnánk róluk, az lehetne a címe: Izgalmas jelenetek a hálószobából. Idővel ha a Bak kiszámítja, hogy mennyibe kerül neki ez a kapcsolat, drágának találhatja, és könnyen felbontja a szerződést. A Bak főhős, túlságosan lassú, befelé forduló és nehézkes a tevékeny, lobbanékony hősszerelmes mellett. A filmben szerepel egy házasság, mely
valószínűleg bővelkedik vérmérsékletük különbözőségéből adódó fordulatokban.

Érdekes, végre nem egy olyan, ami… költő a gyerek, aki megfogalmazta…

nézzünk egy harmadikat…

Összeillek-e én azzal, akit szeretek:

SKORPIÓ (én) – RÁK (Fecske)

Ideális házasság, el nem fáradó szexuális kapcsolat. A Rák tökéletes társ a Skorpió számára, mert nem óhajt szembe szállni párja akaratával. A Rák meleg otthon teremt, naivsága miatt figyelmen kívül hagyja a Skorpió szerelmi kicsapongásait. Egyaránt igénylik az érzelmi és anyagi biztonságot.
Nagyszerűen kiegészítik egymást, kapcsolatuk többnyire megbonthatatlan. Két vízjegy, kombinációja eszményi. Ösztönösen, mélyen megértik egymást. Közös vonásuk az, hogy mindketten átlényegülnek a nagy szerelemben.

Hmm… nem hangzik rosszul…

Fordítva?

RÁK (Fecske)- SKORPIÓ(én)

Ebben a kapcsolatban a Skorpió kezében van a gyeplő, és ez jó lehet. Eszményi kapcsolat. A Skorpió birtoklásra és uralkodásra törő, szenvedélyes természete kiválóan megfelel az érzékeny Ráknak. A Skorpió ereje, határozottsága a határozatlan Rákból sikeres embert csinál, míg a Skorpió érzelmi biztonságot kap a Ráktól, ami nagyon fontos, mert mindkettejük életében a központ az otthon. Erotikusan is ragyogóan megértik egymást. Az állatöv két legbizalmatlanabb jegye, mégis megtanulják, hogy számíthatnak egymásra, és a köztük lévő összhang igen magas fokra fejlődhet.

Hmm… egyre jobban tetszik…

Végül is elmondhatjuk, el lehet játszadozni ezzel, de vége sohasem lesz. Akárhányszor próbálkoztam, mindig más, és más dolog, amiben nem, vagy igen…
Talán a szerelem az egy olyan dolog, amit nem lehet irányítani, s azzal kapcsol össze, akit tényleg tudunk szeretni.
Nem nagyon izgatom továbbra sem magam ezen, megpróbálom kiszorítani az életemből, és megmaradok a sikeres haladás útján…

Próbáljunk meg annyira nem odafigyelni ezekre a dolgokra, s álljunk azért szóba még akár egy skorpióval is.

***
Összehasonlítások: Párhoroszkóp

Mármint

Mármint vannak dolgok, amik zavarnak, bizonyos félreértések, és tévhitek. Túlbuzgó diadalmam a föld felett megsemmisülni látszik, ami nem is baj. Már belefáradtam a tanulásba, s még van pár évem, hogy tanuljak. Értelmetlen lenne azt hinni, hogy senki nem ért meg, mégis valahogy így van ez.

Mármint…

Senki, itt értem a körülöttem élőket, és azokat, akik csak egyszeregyszer látnak, vagy egyáltalán nem. Valami olyasmi ez, amit nem lehet elmagyarázni, és nem is igazán tudok. Most éppen saját magam kigubancolásán dolgozom. Egy esemény vitt rá, mely a napokban, vagyis tegnap történt. Elmúlt, nem számít, már túl vagyok rajta, de ebből kiindulva lelkem, és agyam központjában elhelyezkedő felfogásaim üldözésébe kezdtem. Eddig mindent elrontottam, és nem úgy éltem, ahogyan kellett volna. Talán jobb lett volna, ha mindenben követek mindenkit.
Persze a drogok, és egyéb hatású készítmények, otthoni ópiumsütés, és határozatlan ideig való távollét az időtől megváltoztatott, és hallgataggá tett. Több mindent éltem át öt perc alatt, mint más gondolhatná.

Mármint…

Mármint többet éltem, mint más. De sok dolog kimaradt az életemből. Mint például…
Mármint. Értitek, amit más aligha tart nagy dolognak, és nem zavarja.
Konkretizálni direkt nem akarok, hiszen nem is tudnék. Annyi mindent írnék ide. Belefolytam saját életembe, de akkora kis patak lettem, hogy nem jutok el a társadalom belső perifériájába, és kanyargok valahol lefelé a hegyről, de sehol nem találom a nagy folyót. Kicsit érdekes, hogy mikor engem szültek, előttem pár hónappal robbant fel az a csernobili atomreaktor. A sugárzás nem látszik rajtam, és nincs is kisugárzásom.
Mármint nem vagyok akkora momentum egy ember életében sem, hogy azt mondhassa, nélkülem nem lenne ugyanaz. Mármint…
Egyszer sem akartam, tudtam úgy beszélni másokkal, hogy megszeressenek. Kivéve egy alkalom, mikor kedves kis Fecskémmel ültem le egy Rózsák téri beszélgetésre. De ezen kívül senkivel nem hitettem el, hogy szeretem, vagy akartam, hogy szeressen. Mindent azért tettem, hogy nekem megfelelő, és jó legyen.
Ha azt akarnám, hogy egy doboz felfelé szálljon, addig beszélnék róla, míg meg nem történne, és kész. Nincs mit ragozni ezen.
Valahányszor azt hiszem, nem én vagyok abban a középpontban, akkor elkezdek kaparni, hogy valamennyire figyeljenek rám. Bár ma már ez nem igaz. Ez az idő elmúlt, inkább csak ülök csendesen, és figyelem a környezetem.

Mármint…

Mármint csak figyelő akarok lenni, s még véletlenül sem résztvevő. Bizonyos emberek társaságában azonban igazán elengedhetem magam. Akkor igazán én lehetek, de ezen emberek körei szűkülnek. Meghalnak, elhagynak, nem hívnak, és nem érdeklődnek felőlem. Hiányoznak.

Mármint ha most újrakezdenék mindent, akkor mindent máshogy csinálnék. Nem hinném, hogy élnék egy hihetetlen szar életet, és soha többé egy szót sem írnék le. Nem képezném művészi énem, s talán nem szeretnék.

Mármint nem szeretnék törekedni arra, hogy mindent úgy tegyek, ahogy eddig. Ami engem bánt, azt eddig nem tettem meg, de ha újra élhetnék, hát nem érdekelne.

Mármint…

Újra élek most, mégsem kezdenék új életet, csak próbálkozom feldolgozni az elmúltak történéseit.

Világéletemben így…
Egymagam.

Nem értem önmagam

Elmagyarázni nem tudom, és a fájdalom kecsegtető mozdulataitól éhes a lelkem a boldogságra. Talán most a csalódottság, ami árnyalja a bennem megbúvó kis alakokat. Figyelemnélküliség, és hihetetlen áradat megállítása a cél. Még nem megy. A probléma már megoldás nélkülivé vált.
Szánalmas lett az érzés bennem, és nem tudok mit tenni vele. Fognám, kivenném, és eltipornám. Szürke lett az ég, és beborult minden rám.
Van még a hiánynak is léte. Ha most nem, akkor holnap fogok továbblépni.
Még nem értem önmagam.

Bérletem van

Az élet sodrásai, és kiképzései lágyítják, vagy keményíthetik az embert. Jelenlegi helyzetemben nem akarok semmi képzeletbelit, esetlegesen hamis tanúbizonyságot tenni, de lassanként kezd elegem lenni ezekből a történelmi változásokból.
Itt nem konkrétan az életre, vagy a halálra gondolok, hanem minden olyan eseményre, ami fellazítja a szív eredendő mélységét.
Folyamatos gondolkozás mellett, és árnyalatok között magamban félek. Félek az érzéseimtől, és árnyalt, megalkuvó dolgaimtól. Ha lehetne, most abbahagynám, visszaadnám a lelkem, és mondanám, köszönöm. De nem lehet, s talán megtenni sem olyan könnyű. Bérletem van.

Amerre mész, mindenhol elfogadják, s még igazából egy fillért sem fizettem érte. Megfizettem. Valami igazán mással. Az élet egy kölcsönös szarkasztikum, ami a lopástól elkezdett fáradtságtól, a megalkuváson át a kölcsönös megértésig elmegy. Gyors az élet. Rövid, és félreérthetetlen.
Az érzelmek, azok azon dolgok, melyek ellepnek, és néha az igeimre mennek. Néha azt érzem, hogy nincs kedvem érezni. Mégis ellopva a szív, és betemetve a múlt. De kimászik, újra és újra. Valami megváltozott tegnap.
Szikrázó félelmem atrocitásaival kellett megvívnom, és végül vesztesként tértem magamhoz. Legbelül még most sem vagyok igazán felemelkedve. Félek a veszteségtől, melyet a megvívott háború után elszenvedtem. Még nem mértem fel a károkat, de azt is meg kell tenni.
Amerre megyek, és ahol látok is, ott vagyok. Nem értek a szerelemhez, s a szeretet sem az erősségem. Valahogy mindig belebukok.

Az élet megnémult. Elhallgatott tegnap egy percre. Eszembe jutott az is, mikor én is majdnem meghaltam, ott maradtam. Végig csak a szemembe néztem, s önmagam farkasszemével szemben is vesztettem. Mindent elvesztek, mert erre termelődtem ki egy kapitalista világváltság közepette. Nem vagyok idevaló, s ha már itt tartok, nem vagyok az a típus, aki szertelen szűkíti össze képzeteit.
Még mindig kívánom az életet, de sok értelmét nem látom annak, ha mindig csak megbántok vele másokat. Változok, mert változnom kell. Levenném a polcról életem, ha megkívánnám, akár egy sportszeletet, de pénzt már nem költenék rá.
Abszurd, és hihetetlen, hogy most megint kilehelem lelkem, és azt hiszem ezzel most megjavul minden. Fáj az élet, ha fájva élem.