Érzékeim lelassulva,
Pihenten távoznak lelkemből,
Eltompulva agyam
Fokozott figyelmet igényel,
S mondok olyan dolgokat,
Amiket később
Megbánok.
Ma is mondhattam volna olyat,
De Te itattad szavaimat.
Minden, mi vagy,
Az most vagyok én,
Élek a földön
Hatalmas újszülöttként.
Érzem hangod testemben dobogni,
Létezésed minden perce
Tüdőmben zilál,
Hatalmas hal vagyok
Gömbölyű szívedben,
S Te vagy a minden,
Az örökké, és az ámen,
Te vagy a dicsőség,
És a nő, ki vár rám.
Te vagy a hatalom,
S te vagy az elmúlás,
Érzéki vitathatóság,
S az örök számadás.
Nevezni nem tudlak,
Mert nem vagy fogható,
Nem vagy a földön besorolható,
Valami létnek neveznélek,
Melyet fogok,
Szorítok,
El nem eresztenélek,
Csak halljam édes hangod,
Csak egy percig ölelj ma többet,
Hogy kihúzhassam azzal
Ami még jöhet.
Pillanathevében táncolok,
S ez lesz majdan örök életem,
Neveden szólítalak,
S várlak ébrenléttel,
Gondolataimban te vagy a cethal,
Kivel isten figyelmeztet,
Képzeletemben te vagy a vakond,
S túrja lelkem.
Elkezdődött létem színes vihara,
Eddigi álnokságom a föld alá borítja,
S Te leszel benne
Örök vigaszom,
Mint mikor két kezébe zár az isten,
Senki mással,
Csakis veled.