ez is

(KRISZTA című kötetem egyik verse)

meg, hogy én vagyok,
s létezésem
már csak kopog a tenger
alatti búvárok
tizedelő
kérdései
közepette,
s nem is figyeltem
meg amúgy is

mit, hogy,
meg minden,
s talán az is
meg ez is

meg még hát ne,
s tényleg
tartozom annyival,
hogy persze,

s talán még az is,
na meg ez,

is

hát persze,
ha nem,
hát istenem,
hát nem,
mi az
na meg ez,
s tényleg,
persze bizonyos,
hogy csak

de lehet,
hogy az,
ami

ami valóban, s tényleg,
tovább,
majd vissza,
s lehetséges,
nem vagyok
magammal,
csak
nélküled folytatom
badarságba
itatott
tényleges
kóborlásaimat
a hegyekben,
mikor
rádöbbentem
a legyekre
hagytam,

viszont,
nem zümmög
az éjjeli bogár,
s csönd van,
talán még az is,
de nem kell
persze
botrányos,
hogy hívja,

tényleges
hallomásból,

persze

s értelmetlenné válik,
akár a bolha
a patak szélén ül,
és rágózik,
hogy tudja,
boldog
a varjú,
hogy a
pingvin
fázik,
s ez oly
jó,
vagy az,
ez is…