Monológ

Írj, közben, miközben beszélek. Halljam hangod a tollon át a papírig. Legyen szavad mélyebb a hangnál, legyen benned akarat, és alázat.
Most ülök itt csendben, érzéseim kavarogva a fülemből kifelé a nagyvilágba. Hallom beszédem belsőm morajában, s hallom, miként ezt más meg se hallja. Hallom, miként lélegzik a tó, s miként mélyet szippant az oxigénből a levegő.
Vizet iszik egy kiszáradt tómeder a parton, a nyár forró napsugarai kiülnek a szélbe. Futkározni lenne most kedvem, dalolni, de nincs hozzá hangom, kiabálni valami esztétának, hogy írjon érdekesebbet, szebbet.
Elhalkult szavaim egyre erősebben gondolkoznak saját magukból kirakott mondataimon. Én nézek elvakult szemekkel, s közben Fecském látom, miközben halkan dudorászik egy elsajátított dallamot. Valami ebben megfogott, s költészetem hadihajójára vonszoltam énekét. Ne legyek egymagam.
Ébrenlétem furcsa álmodozásai a lottó ötösre terelnék a szót. Most pillanatokon belül elvesztek mindent, és már annyi mindent írtam, hogy önéleti regényem unalmas lenne, ha magamról szólna.
Ez a ‘herripotterek’ kora. Multinacionális emberevő gépek tömkelege nyitott ajtóval várja a betévedt idegeneket. Lelki zálogházak akrobatikus jellemeket árulnak a kirakatban, s mellé most ajándékba három, netán négy új hajfesték.
Hát ne félj. Annyi fajta vagy te is, amennyit nem félsz bevallani. Elment mellettem múltkoriban egy nő, És megemlítette, hogy az új nadrágja akciósan, leértékelve, kedvezménnyel került annyiba, mint az előtte elmenő, elegáns, kosztümös hölgy cipője. Nézte lenézően egy darabig. Gondoltam, miféle ábrándokat keltenek magukban a nők. Persze sajnos nem volt alkalmam megragadni a pillanatot, ezért továbbszállt valami ismeretlen 28-as villamoson. Érzéki csalódásaim citrompótlóként savanyítják napjaim.
Egyre jobban hiszem, nincs maradásom sehol, s nem tudom miben látni a léptéket. Hatalmas akarok lenni, hogy le tudjam nézni magam.
Elmebeteg vagyok. Elmém hiányában erőszakos a heg. Kattog az agyam, s fortélyokat eszelek ki, hogy megvicceljem a képzeletem. Önmagam ellenségeként barát is vagyok. Igen, befogadtam annakidején önmagam, mert más az utcára dobott. Hát most jól elvagyok idebent.
Erkölcstelenségem moralizálódik egy kapocs nélküli testben. Finoman fogalmazva egy hajtűkanyarba estem.
Tréfásan megemlíteném, nem vagyok vicces, s komolyságom már kinevet.
Bocsáss meg, ha közbevágtam. Nem akartam itt sokáig beszélni. Most hallgatlak, miként hallgathatok. Miként írok, miközben hallgatsz, s közben hallgatom, miként elméd belsejében hallgatok.
Eltúlzott könnyeim fáradhatatlanul csorognak át szemem sarkától egészen lelkem közepéig. Teérted áldozzák magukat állam pereméről, s vetik bele maguk ruhám szívó üregébe.

This Article Has 1 Comment

Vélemény, hozzászólás?