csönded vagyok (Cseh Tamás)

elmondom, ki vagyok
most, már én sem tudom.

voltam
csönd,
és csöndben is
voltam, voltam
én hegy, még
amikor…

hát egy vagyok
azok közül, kik most itt
ülnek velem ,
mellettem vagyok hat évesen,
valami kifestőt szorongató
csúf utcagyerek.

vállamra teszem
már-már komoly tinédzser kezem,
s mormogok valami
szép eleven’t.

tünődő önmagam átbújik alattam,
koszos arcáról
a félelem lepattan.

vagyok most csöndben,
mostmár csönded vagyok,
peregnek előttem
elmúlt vasárnapok.

kezet fognék veled,
te szőrős, elnyűtt öreg,
ki felém integet, de
közelébb nem jöhet.

hát ez volnék én,
sok kis apró szokás,
egyiket elhagyom, de
megannyi
rabul ejtve néz
rám, ostobán.

csönd van

csönd van és csöndben
csak én vagyok.

csönd van és csöndben
csak én vagyok.

csönd van és csöndben
csak én vagyok.

várom, hogy szóljon de
csak én vagyok.

eltűntem a sarkon,
befordultam,
s közben láttam
valami világ vége
szindrómába fordult
részeges kocsmai
alakot,
ki így szólt:

csönd van! – és csöndben
annyit mondott – áh
csak én vagyok.