Az égre meredt
Tornyoknak szélén
Áll a lélek,
Megkoronázott fellege
A teremtésnek.
A város csöndes,
Most mindenki mulat
Egy-egy házban,
Majd az utcára
Mennek inni páran.
Babilon.
A figyelem istenei
A kölcsönös szerelem
Otthona,
Ott lakni, élni
S istent megvetni
tetteiért,
Úgy volt szép.
Babilon.
S most kicsit megtörve,
Szárba szökkent
Menedéket keresni,
Budapesten, hemperegni
A fűben, jó öles
Kölest darálni,
Kenyérbe aprított
Tejet inni,
Istent szidni,
S egyszerre szeretni,
Ez Babilon.