Útkeresés érzelmi zavarokkal

Érzelmeim válsága, és váltakozása hihetetlen mértékben kierősödtek. Valamelyik nap teljes letargiába estem, és szomorúságom árnyai már-már éjszakai sötétséggé irányultak. Mostani vasárnap estém pedig hihetetlen boldogságrohamot okozott. Mint egy gyermek az új kerékpárjának, úgy örültem a semminek. Vagy talán nem is a semminek, de minden bizonnyal indokolatlan rohamot kaptam.
Egy LSD élményhez hasonlítanám, bár nem ér még a közelébe sem, de hihetetlen nagy mértékben meghatározó volt. Kiüresedtem egy 10 percre. Érdekes volt szemlélni a látszatot, amint körülöttem lebzsel.
Tegnap vettem be a másik fajta “gyógyszert” aminek az a nátriumos neve van. Már tényleg megjegyzem majd. Annyira fáradt voltam, hogy el tudtam volna aludni, mégis egy pillanat hatására elment az egész, és ott feküdtem 11 órakor álmatlanul. Hajnali 3-ig fent voltam, mert elaludni sehogy sem bírtam. Néztem a tévét, meg olvastam, meg írtam, de nem szállt meg az álom.
Kezdek félni, hiszen érzelmeim úgy rohannak hasba, hogy néha már fáj.
Megtréfál az idő, s nem tudok dönteni éjjel, vagy nappal között, persze az érzelmeim hiúsága által maradok fenn a jövőnek, mégis elhiszem, hogy eltűnök, mint egy rágógumi a földbe süppedve. Nem tudom, minek élek, bár már felfogásaim meglebegtetik előttem az igazak álmát, mégis ez nem cél. Nem lehet az a cél, hogy egy olyan helyre jussak több évtizednyi szenvedés után, ahol valami istenség szeretetébe foszlok. Nem lehet úgy, hogy ugyanazt éljem megint, s reinkarnálódva a földön továbbéljek. Egy felfogást sem találok, mely megrángatná a fantáziám. Hihetetlen érdektelenséggel figyelem már a hívőket. Hinni én is hiszek, de még nem tudom. Nem az, hogy nem választottam, mert a magam vallása megvan. Legalábbis beleszülettem, mégis a kereszténység megnyugtató hatása inkább elhidegít magamtól, mintsem az önismeret útjára vezetne.
Már átértékelve szeretnék leülni isten elé, és megkérdezni, mire jó ez. Mire volt jó annyi szenvedés, és mire világít rá az élet, vagy annak elvesztése. A pokol és menny felfogása egyszerűen abszurd, és nem igaz. Nincs. Egy tökéletes világban nem lehetnek földi ellentétek. Nem lehet valami jó, ami mellette rossz is, és nem lehet valaminek teljesen ellentéte. Ez csak a földi felfogás túlkapása, túlérzékeltetése.
Ha a tökéletesnek van ellentéte odaát, akkor az már nem tökéletes, hiszen annak is hozzá kell tartoznia. És egyáltalán hogy osztják föl a térnélküliséget. Ez időben meg olyan hosszú, hogy értelmetlen lenne megalkotni valamit, amit megunhatunk. Így az örök kárhozat ideológiája szintaktusok, és méla fejtegetések nélkül is leírhatók, hogy nincsenek.

A reinkarnálódás tematikája arra a bizonyos alapeszmére épül, hogy mindig újrakezdjük itt, a földön, s tökéletesedünk. Meddig? akkor is el kell jönnie egy olyan stádiumnak, amiből már nem tudunk fejlődni. Amúgyis a lélek az tökéletes, tehát nem tud megbukni, és nem tudja magát fejleszteni, hiszen tudása megegyezik a kiiktathatatlannal. Így a reinkarnálódás ellentmondásaival együtt is megbukott.

Nem tudom, hogy különböző, afrikai, vagy más törzsi vallások sajátosságai mennyire befolyásolnak, mégis az a legvalószinűbb, hogy a leghatalmasabbról beszélni nem szabad, hiszen nevének kiejtése is aforizmákat, gúnyt, és hitetlenséget okozhat, s legbennsőbb részünkön kell kialakítani a magunk által elfogadott istent, s utána átrágni magunkat a leghatalmasabbon, s megnézni, mely felfogás állhat legközelebb hozzánk. Isten van, és létezik. Csak meg kell találnunk a hozzá vezető utunkat. Nem tudom, ennek nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha megtaníttatjuk magunkkal, hogy igenis, isten az keresztény, vagy zsidó, vagy buddha az, ki fellángoltatja a bennünk rejlő hatalmasságot.

Tehát eltévedtem valami ilyesfajta úton, de rohangálok, és megyek, keresek, és persze írok…

Be the first to comment

Vélemény, hozzászólás?