Visszaemlékezés

Áthajol a jelenen a múlt,
Kezében tartja példátlan
Mosolyát az életnek.
Most egy hidat köt össze a kéz,
Mélyen a folyóba révedek.

Álmaim oszlott képzeletén
A tegnap egy álom.
Mintha mégis lenne hiányom.
Senkim sincs,
És meg nem ért a világ.
Hogy mit mondanak szünet
Nélküli históriák,
És miként elmém háborodott
Részein lenyugszik a nap,
Úgy őrülök meg, egymagam.

Hiányom van. Hiányzik a drog,
A marihuána, és minden szintetikus
Anyag, de van képzetem,
És testem egyben marad.
Széthullanék az esti nyárfalevél
Esésével, gondolataimban
Fecskémhez telepszek.

Rá nehezedik most minden,
De leveszem terheit.
Nekem most úgyis van elég,
Már a több az olyan, mintha
Kevesebb lenne.

Elhízott kortyokat erőltetek,
Hogy lássam még, hogy őérte
Szenvedek, és hogy tűnődök
Elbutult dolgaimon, bocsánat,
Nem akarok senki terhére lenni.
Egy toronyban szeretnék
Énekelni, vagy inkább a toronyba fel,
Hogy én Júliám,
Engem senki más nem érdekel.

Most pillanatok szövik a perceim,
Álruhát ölt felettem a nap,
Hamis, bohókás viccet mesél,
És közben vállamra helyezi
Léte nagy kezét.

Teremtek magamnak óriás isteneket,
És menekülök valami
Ázott fa alá, engem ne érjen
Napfény, sugarai
Csak terád meredjenek.

Hiányom van mindenből.
Hiányom szerelmes ölelésből,
Hiány egy szerelmes csókból,
De azt tudom, még megkaphatom.

Hiányom igazi pillantása
Egy fivéri kézfogás,
Egy rám üvöltött szó,
Egy haragos tekintet,
Mi semmihez sem fogható.
Egy árulkodó nevetés,
Hogy már megint otthon vagyok,
Hogy érezzem, telnek még
Hosszú indulatok.

Álmatlan lelkem, fáradt gondolatok
Elcsépelve merednek vissza rám.
Soraim bortól bűzösen
Gondolnak jó anyám
Lelki terhére.
Apám gondja most enyém is,
És nagyobbik bátyám vézna
Kézfogása ráébreszt,
Az élet már
Nem ugyanaz nélküled.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.