Demagógia

Mondod, hogy mit
Tegyek,
S én mondom,
Hogy igenis,
Elkezdem,
Aztán
Mondom neki,
Hogy ezt kellene
Elkészíteni,
Ő pedig már megy
Is, hogy majd
Ő megmondja
Annak,
Aki majd
Neked,
S te vissza
Hozzám.

Önmagammal

Most a hitbe
Burkolom agyam,
Nem vágyom
Senki szavára.
Most önmagammal
Kell megtalálni
A hangot.

Üzenet az istennek

Elmosódott arcod
Lelkem tengerén
Hihetetlen
Bizalmasságban
Ébredezik.

Tűnődök magas
Épületek
Aljáról,
Felugorjak-e.

De tériszonyom
Nem enged
Közelebb,
S ha van is
Nagy isten
Elhatárolódva
Odafönn,
Akkor mond
Meg neki,
Köszönök mindent,
De még
Nem
Bocsájtok.

Káromkodás

A borzalmas,
A magasságos,
A hihetetlen,
Gondoskodó,
Jóérzelmű,
Büntető,
Megbocsájtó
Jó, édes
Istened
Áldjon
Meg két
Kezével,
S adjon erőt,
Amíg
Én vissza nem
Térek.

Párbeszéd

Általános alázattal kérdezem
Az istent,
Hagyott-e valakit
Nekem.
S mikor rád tekintek,
Tudom,
Te vagy,
Kit isten
Válaszul adott.

Türelem

Anyám, adtál enni,
Apám, dolgoztál rám,
Most kicsit
Lelkem megbénult,
De lesz tovább.

Anyám, várj,
Majd megjavítom
Szívem,
Apám, ha lesz
Értelme,
Kicserélek mindent,
Mi földi,
És bajos.

Elférsz

Elférsz-e odabenn?
Elférsz-e, hiszen
Lelked hatalmas,
Kell-e még hely,
Hogy bent csak te
Maradhass?

Semmit nem tudok kidobálni,
De Te úgyis válogatsz
„kell” és
„nincs rá szükségem”
Emlékeimben.

Nem írok soha többé

Nem írok soha
Többé verset,
Inkább fizetek
Érte egy
Jöttmentnek.

Nem írok soha
Többé prózát,
Az én lelkemet
Ne aprózzák
El.

Nem írok soha
Többé regényt, se lírát,
Se balladába
Bújtatott
Érzelmi vívódást.

Inkább
Megveszek egy
Babits kötetet,
S kiadom azt
A saját nevemmel.

Féltékenységi roham

Féltékeny vagyok
A fákra, a vízre,
A kezedben elhelyezkedő
Kólásüvegre.
Féltékeny a ‘volt’-ra,
A ‘nincs’-re,
De ha féltékeny lennék
Egy hangyára,
Az lenne az
Igazán vége.