Nem is olyan szegény
A templom egere,
Van néki könyvek
Tömkelege.
Nem is olyan szegény
Ez a templom egere,
Aranyból vannak
Nála a falak,
S ha vendégek jönnek,
Akad jó bor,
S némi ostyafalat.
Bentlakó leszek
Bentlakó leszek,
Többé ki sem jövök,
Néha felnövök,
Aztán eltörpülök.
bentlakó leszek,
Akár gyógyulni vágyó,
Egyenes, derék katona,
Ki harcból esett beléd,
S teli a csutora.
Én bentlakó leszek,
Lakbért nem fizetek,
Örökké benned
Tanyázom,
Nem zavar, ha ázom,
S kijövök ha fázom.
Erős és bátor
Halovány képek
Erózióját, savtól
Habzó lelkem
Kitikkadt boldogságát
Itattam veled,
Hogy oltsam szomját.
A múlt apró
Civilizációjaként
Sűrítve a gondot,
Tolta belém az isten
A gyermektápot,
Hogy attól váljak
Erőssé,
De most látod,
Itt vagyok,
Erős,
És bátor.
Tőled…
Almássy Tér
Elfeledtem,
Már nem emlékszem rá,
Nem jut eszembe
A csók, tudod, abból a filmből,
Valami Woody Allen
Kreáció,
De nem tudom,
Annie Hall,
Hogy most
Inkább csak
Várok.
S akkor várni oly
Nehéz volt,
A pillanat hevétől
Izzott a száj,
Hogy várni
Közeledést,
Látni a szemben
Megbújó szerelmes
Csillogást
Már nem volt
Nehéz.
Észrevenni.
Farkasszemet néztünk
Megtalál a jóság,
Igazi biztatás
Megfogalmazása
A Hold,
Miként letekint,
S én vissza rá.
Akár a legeslegszebb
Pillanat,
Melyet eltöltöttem
Egy Föld nevű
Bolygón.
Élni, akár hal
Partra vetve kapkod
Vízért,
S a levegő
Marja szemem,
Hogy csukódna
Már, de tekinteted
Kifeszíti azt,
Akár a farkas.
Az isten is benned
Az isten is benned,
Csak benned válik
Igazzá, múló
Pillanatok ismétlése
Képezi robajból
Eredő, álmos
Tekinteted csendesítő
Dallamát.
Ránehezedik a rétre,
Akár a köd szitái
Fagynak dérnek
A fűszálak zöld
Tengerén,
Oly könnyű vagy
Nekem, s örök
Olvadás
Mámorából
Szakítja föl
A benned rejlő
Isten
Önmagát.
Az isten is benned
Múló gyönyörként
Szelídíti álmom,
Akár az óceánon
Lebegő
Csónakból kinyúló
Krisztusi
Kéz a
Hullámot.
A végtelen
Felülkerekedik a múlt,
S eltörli önmagát a tél,
Nyár borítja a tájat,
S akár még meseszép
Tündöklés líráját
Is karcolhatja
A szívbe.
Ott lebeg bent,
Átírva rozoga, antik
Emlékeim.
Az igazi boldogság
Komédiáját játsszák bennem
Vad, drámai színészek,
S festők ábrázolják
A képeket,
Miszerint örök múzsám
Fecskeszárnyai
Lebbentik fel
Odabent
A szépet.
Igaz vers
Miért is kérdezném,
Ha egyszer
Igaz!
A semmi mindene
Fecském, Te érted
Ezt, Te vagy
Az egyetlen,
Ki vagy,
Ki a legmélyebből
Is a leghatalmasabb.
Te vagy az énem,
Az, ki egykor volt,
Te vagy bennem
A minden,
És az, mi a sehol.
A nincs, és a semmi,
A van, és a minden,
A nincs az semmi,
A van pedig
Igen.
Ölellek, mint
Még senki,
Úgy, mintha
Lennék
Akárki más,
Ölellek, mint
Bárki valaki mást,
De számomra
Ez a mindenért
Más.
Úgy fáj
Kapirgál a szívem,
Fáj, úgy fáj.
Összeszorult lélegzet a
Táj, úgy fáj.
Megszokott keringés
A vérben alvó
Babonás sejtek
Selymes fonalaként
Szállítják szánalmas
Ideáljaim,
Melyek meghűlve
Ékeskednek
Szívem összeszorult
Részein.
Kapirgál a szívem,
Fáj, úgy fáj,
Összeszorult lélegzet a
Táj, úgy fáj,
Ha létezem.