Nyugalmi állapot

Nyugalom kell. Nyugodni csendben egy fél órát, és aztán menni tovább. Huzalok ébredései közt látni magam, s póznákra feszített emberek képmására teremteni bölcseleteket.
Nyugodni kell, megnyugodni, s elmenni valami száraz helyre, hogy higgyek benne. Miben? Azt magam sem tudom, csak átlátszó dolgokat sorakoztatok egymás elé, s így nézek keresztül rajtuk, látva, miként torzítják el az előttem elterülő tájat. Vagy hármat kiáltott a kakas, s megmentve ezzel a földre zuhanó régi álmokat.
Most lapos a föld, s a kezemben tartom a lefolyó vízcseppeket, s miként tartozik nekem az isten az igazsággal, úgy hívom én is magamat örökké élőnek.
Szavak, mely megsárgult papírlapra vetettek, most új füzetbe húzom le őket, megváltoztatva a szavak közti gyenge összefonódást, mint tér és pillanat hevében fogant ihlet.
Gyűrődik a tél, s előttem eltorzult tájként lépdel az eső, elmosva a fehér havat, elmosva ezzel ön-ön igazam. Félreeső helyre mentem, hol nem láthat senki, agyamat elrejtve daloltam egy hitvány éneket, s bensőm kitárulkozó széljárása cseppjein keresztül megyek a hídon. Zavar a múlt, s minden, mi benne van. Nincs nyugvásom, s nem hinném, hogy valaha is jó lesz. Már nem bízom semmiben, mi egykor olyan szépen duruzsolta fülembe a jövőt.
Nem értelek, és nem értem a könnyelmű ideológiákat. Próbállak megérteni, de mindig magamban találom a hibát.
Úgy sajnálom, hogy nem tudom sajnálni. Nincs megoldás, ha nem találunk rá.
Beszélj, hisz nyugalom kell, beszélj, szólj, harcolj önmagadért. Ne hallgass! Ne szólj, ha nem kell, de ordíts, ha a szavadtól meg kell telnie szívemnek. Most rád vágyom, és senki más nem jöhet, csak te vagy, ki szívemnek az örvendő ékezet.
Szólj, beszélj, szólj, s harcolj a nyugalom csendjével, hiszen a lelkem már nem bírja a ráerőltetett terheket. Sokáig!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.