Month: 2009 március

Lábamra adjatok
Bilincset, kössétek
Gúzsba az egész testemet,
S úgy vigyetek ki
Lipótmezőre.

Zárjatok kalitkába,
Mint édes madárkát
Szokás, és illessetek
Szép szavak romlott
Igazával.

Míg eltörpül bennem
A sziget, míg megszűnik
A fájdalom, addig üssetek,
Míg ki nem szabadulok.

Elhagytalak,
Egy perc étlen-szomjan
Akartalak, hogy
Légy eledelem.

Véredet ittam,
S mohón téptem
Tested kenyeréből,
Majd mikor
Láttam, hogy
Hasznom nincs,
Hát eladtam magam
Bagdad egyik
Kereskedőjének.

Ez a nap más lesz,
Mint a többi,
Ma elalszom
Melletted, s fogva
Kezed álmodom,
Hogy megveszel,
S felszabadítasz
Rabszolgasorsomból.

Úgy érzem,
Bőröm hideg pólusai
Felfogják a meleget,
S így kihűlve
Álmodom át
Az eljövendő
Évezredet.

Elsöpört a szél
Egy porszemet az utcán,
Egy levelet
Láttak futni utána,
Reménykedtek,
Hátha még megvárja.

Lassú futása az
Időnek szélsebes robajjá változott,
S mi eddig a jelenben uralkodott,
Egyszerre csak a
Tegnap éhes
Szájába várta a
Megmenekülést.

Emlék vagyok már,
Csak egy kép a
Polcon két könyv
Közé zárva,
Hát ölelj, míg tudsz,
S én elalszom.

Köntösben voltam,
És éheztem,
Így ennem adtatok,
És fügével kentétek
Be testem.

Meztelen voltam,
És jóllaktam,
Hát elvettétek tőlem,
Mit adhattam
Volna.

Ecuadorba kéne utazni,
Elmehetsz nőzni,
Te meg habozni fogsz,
Hogy hol van a
Gombod, mert
Nem tudod felvarrni.

Kicsit lámpalázas lett
Az ideálom, nem
Meri megmondani,
Mi az, mi jót
Tesz neki.

Szívdobbanás ült ki
A kőre, mellé egy
Gyíkot láttak harapni
Egy légyre, mikor
Kijött a kapun,
Mert csöngettek.

Szidta is azt az elfutó
Gyermeket, ki nem érte
Föl a kapun a kilincset,

Míg a messzeség a
Közelben botorkált,
Ő fogta, és beadta
Önmagának az öregség
Mítoszát, és meghalt.

Az én kriptám tetejét
Vörösre fessétek,
Ha hullik a vakolat,
Rózsasziromnak
Hihessem.

Ha majd meghalok,
Széles kútba vessetek,
Abból utána csak
Favödörrel merítsetek.

Ha már nem leszek,
Vissza ne hívjatok,
Hagyjatok pihenni,
Ott, ahol megnyugszom.

Itt vagyok,
Ne aggódj,
Nem hiába hallod
Azt a lágy
Dallamot.

Füledben az érintés,
Szádtól terül el a
Pára.

Itt vagyok,
Nézd, miként
Táncol egymással
Két jégvirág
Az ablakon.

Szemedben játszom,
Mosolyod ízében
A szem.

Autóm veri fel
Az útnak porait,
Miként az szedi
Össze gondtalan
Áldozatait

Szélvédőmre kenődve
Írnak új dallamot,
Piff meg puff,
Csittcsattdurr,
Majd szegény rovarka
A szélvédőn kisimúl.

Az öregapád dísznaja,
Meg a fenyveszöd rétre
Érő, zsírós ágyéka
Röfögjön neked,

Ha mást már
Nem hallasz
Meg.

Kibaszott elegem van
A költészetből, szarok
Az egész marha-nagy
Kultuszra, nem akarok
Senkinek írni,
Aki fél centért
A világot átússza.

Rohadtul elegem van
Az összes jótevő,
Álszent alakból,
Az egész alapítványi
Görnyedt szavakból,
Kik nem engem látnak,
Csak egy százalékom
Elvehető adóját.

A faszom teli a sok
Rohadt, nevesincs művésszel,
Kik tollat ragadnak,
Sírnak a gerincnek,
Meg a hátnak, meg
Miként vetettek keresztet
Egy álszent imának
Támaszkodva a
Rákóczi téren.