elmondom, ki vagyok
most, már én sem tudom.
voltam
csönd,
és csöndben is
voltam, voltam
én hegy, még
amikor…
hát egy vagyok
azok közül, kik most itt
ülnek velem ,
mellettem vagyok hat évesen,
valami kifestőt szorongató
csúf utcagyerek.
vállamra teszem
már-már komoly tinédzser kezem,
s mormogok valami
szép eleven’t.
tünődő önmagam átbújik alattam,
koszos arcáról
a félelem lepattan.
vagyok most csöndben,
mostmár csönded vagyok,
peregnek előttem
elmúlt vasárnapok.
kezet fognék veled,
te szőrős, elnyűtt öreg,
ki felém integet, de
közelébb nem jöhet.
hát ez volnék én,
sok kis apró szokás,
egyiket elhagyom, de
megannyi
rabul ejtve néz
rám, ostobán.