Szombat van,
Vagy vasárnap reggel,
Bebújtam ágyamba,
Így vigasztalódok
Egyelőre.
Éhező bensőm szomorú
Grabancát fogta
Meg az isten,
Megrekedt a vonaton,
Sülysáphoz közel.
Ottmaradt egy
Rokkant, tolókocsis
Ember kerekébe fújva,
Az aszfalton
Egy csiga kinyúlt
Teste alá fúrva.
Gondolataim apró
Hegyére ékeltem a napot,
Míg a reggeli ködben
Egy sikátor közepén
Leheletem bólo
gatott.
Görnyedt szívem
Hajlott gerincoszlopán
Vonatozik végig
A szerelem,
Szívemtől agyamig
Burjánzó kényelem
Heverészik, s
Dúdol magában
Egy hamis dalt.
Rohanok mögötte,
Jegyét nem vette
Meg, s most
Kalauzok jönnek,
Megbüntetnek,
S kiraknak félúton,
„Váltsa meg,
A Világot!”
Élénk színek tüzes
Esőjében szanaszét
Vagyok hagyva,
Egy édességgyár
Gyártósorán öntöttek ki
Marcipán-rudakba.
Hallgasd meg szavam,
Ébredj hangom ezüstös
Kékjére, míg ellibben
Az álom, én melléd
Fekszem.
Hunyorogva nyitod
Föl szemed,
Még látni álmodnak
Utolsó jelenetében
Tett lépted.
Úgy nézel rám,
Mint ki örül, ki
Újra lát,
Kinek ez a reggel
Egy ismételt megváltás.
Oly gyönyörű vagy,
Veled ébred a nap is,
Sugarai kiülnek az
Ablakba, s jelzik,
Nemsokára ismét
Tavasz van.
Még időben vagyok,
Nem fogok elkésni,
De ne zavarjon az
A tény, hogy
A közelben semmi
Sem történik.
Legalább láttalak
Ugrálni egyszer…
Legalább…
Sürgönyözök haza STOP
A vaklárma nem lát,
De hallani, ahogy
STOP
Romlik az érzéke,
Szaglása STOP
Elvesztettem megint
A fonalat STOP
Eltévedtem ebben a labirintusban STOP
Ha nem láttok, mondjátok STOP
Ez egy ilyen nap,
Örülök, hogy legalább
Az emléked megmarad STOP
Szürkéspiros ma az égnek alja
STOP zsebemben a leigázott
Rómaiak aranya STOP
Zárom is e távirat
Legutolsó sorát STOP
Írjatok, hívjatok,
Ha netalántán
Kívántok látni,
Hallani STOP
Gombamód szaporodnak
Ezek az érzések,
Bár nem azért a húsz
Fillérért, de már
Valutát nem vennék,
Amúgy is infláció van,
S mire ennek a
Végére érnénk,
Már réges-rég
Földalatti lehetnék.
Talán a négyes, vagy
Hatos metró is,
De ezt már isten tudja,
Hogy mi. Netán egy kisvasút,
Olyasfajta fogaskerekes,
Elől kis lámpával.
Kicsit elborult ez a
Bicikli, melyet kocsmám
Falának támasztva
Fel.
Ezt igennek
Veszem
Dudorászok,
Halvány előtétrácsot
Szorongatok,
S egy régi cigarettacsikkre
Rá is gyújtok.
Már elaludt a tűz a
Kézben, elhalkult gyújtom
Minden fénye, s kialussza
Magát nappal
Egy lámpa.
Köntörfalazni voltam,
Talán egy egész
Hidat fel is húztam
Egy csigavonón felfelé,
Miközben álltam egy felhő
Roskadozó köldökén.
Ráléptem egy angyal
Lábára, az meg egyenest
Fülembe ordított,
Elnyomva a kórus által
Felhangzó mennyei dallamot.
„ki vagy te, hogy
Péter lábára rálépj,
Hát ne fuss el,
Ne szaladj,
A kulcsot beletörték,
Kijutni úgyse tudsz!”
Fáradtság lappang,
Elhinti kedvesét felém,
Tüzes faszén-árus
Lánytól vettem az
Életem.
Most egy gyufásdoboz
Aljába
Rejtettem.
Kegyetlen alakok szúrnak
Mellbe éjjel,
Míg a vigaszság konyhájába
Tojást sütni tértem.
Fokozott figyelem álmát
Alussza egy majom
Az őserdő közepén,
De láncfűrészem
Erős, és hangos.
Dől a fa.
Élményközpontom pislákoló,
Piros fényét nézem,
Valami régóta
Nincsen rendben,
Hát a biztosítékokat
Mind megnéztem,
Hátha meglesz, hol a hiba,
De a fény addigra kihunyja
Szemét,
Dől a fa.
