csönded vagyok (Cseh Tamás)

elmondom, ki vagyok
most, már én sem tudom.

voltam
csönd,
és csöndben is
voltam, voltam
én hegy, még
amikor…

hát egy vagyok
azok közül, kik most itt
ülnek velem ,
mellettem vagyok hat évesen,
valami kifestőt szorongató
csúf utcagyerek.

vállamra teszem
már-már komoly tinédzser kezem,
s mormogok valami
szép eleven’t.

tünődő önmagam átbújik alattam,
koszos arcáról
a félelem lepattan.

vagyok most csöndben,
mostmár csönded vagyok,
peregnek előttem
elmúlt vasárnapok.

kezet fognék veled,
te szőrős, elnyűtt öreg,
ki felém integet, de
közelébb nem jöhet.

hát ez volnék én,
sok kis apró szokás,
egyiket elhagyom, de
megannyi
rabul ejtve néz
rám, ostobán.

tévékettő_megaz_ertéel

És mikor hívsz meg egy sörre? Vagy netán, egyáltalán nem a reklámokból épült kártyavárad romjaira helyezed megfeszített hasad, mely sörtől duzzad ékes hamissággal a tiszta lélek zöld fokán? Reggelizel, marhát, sertést egyaránt, s tied a színültig teli málnalekváros üveg. Reggelizel, nőid a tévén keresztül tömik a fejed, majd ebédidő, s ugyanazok az arcok kékítik alkonyatod. Filmeket látsz, s nevetsz rajtuk, mint egy pohár alapanyag az esti kocsmához.
Derítőt szedsz, hogyha a tévé nem vidít, akkor az alkohol helyén némi „halucinid” gyógyszer fesse a betűket.
Minek nézed a tévé zárba festett reggelét, akár egy polc, melyre képeket pakolnak, várják a reggelt a hálivúdi zajongás közepette. Nem bírok aludni. Valami elszenderíti kecses női melled, mikor lefekszel aludni. Mellettem vagy, de egy perc, s alszol is. legalább valamely szexualitás reményében aludni akartam én is. Nem vagy, csak a tévé boldogít.
Rég nem néztelek. Mellettem fekszel, s a tévé hangszorója rádveti a fényt. Kicsit éhes vagyok, kimegyek a konyhába némi maradékért, s tetőm ablakábol besüt a csönd.
Zaj van! A rádió kikapcsolva, de már lelkem annyira fogja, hogy vissza az éterbe. Sietek, mert a hiradó kék fénye telíti szívem mindenfajta áhitattal, és megbújással. A kocsmába a srácok most sört néznek, s mellé reklámot az üveg falán. A kivetítőn valami meccset fúj az egész biró, mikor én betoppanok.
Kérditek, az asszonyt hol hagytam valá. Már vagy száz évesztendeje ki sem tettem a lábam, hogy ne higgyétek azt, valami mamlasz vagyok. Nyuszi ül a fűben.
Térdik sáros lettem, az eső szitál, és nem hagy a csend.
Gondolkozni idebent annyi, mint mikor általam hirdetett óceánjárókkal repültem körbe a földet.
Valami itt már régen nincs rendben.
Mintha csak egy pillantás hiányzott volna, hogy legyek úr a környezetemben, de visszafogtam magam, és nem feküdtem le minden egyes édes ribanccal, aki csak felajánlkozott. De már bánom. Valami elveszett bennem akkor, mikor arra vártam, valakit elvegyek. Valaki majd az enyém, de másé lesz később. Csalfa hölgyek éji nyugovója.
S már az asszony is a sör helyébe hull. Vár egy biztató ‘seggrepacsira’, s mint valami álmatag szerelem, a vízre hajtom szürke szemeimet.
Delet várok. Már fél napja csak akocsma hangulata fogja szemem, otthon szól a tévé, mint valami kélyes verem, s más pacsizza hölgyem hátulját. De nem érdekel.
Csaljon azzal, akit ő szeret, én nem szeretem, mert szeretni csak azt fogom, aki igazán nevet.
Aki nem azért ad hitet, mert ő akarja, hanem mert látja, visszaesett déli ivással köszöntöm az istent. Az pedig már lélekvesztő.
Ingerlő a tévékettő. Minek is szólok róla. Legyen reklám nélkülem is az ige. Kapcsoljuk gyorsan az átévére. Vagy a.
Az ertéelek sorra birizgálják fantáziám, voltam ott egy hetet, s szürke mélabús származékok hegye dőlt meg rendjére az isteni színezék martalékának gömbjébe.
Annyira értékelek mindent ami szent, s veszem kabátom, látom dideregsz, de már nincs álom a mindenhatóság felett. Elmentem. Asszonyom várjon a sorára, vegyen egy jó dugást a szobára. Én most elpakolok, és megyek.
Vissza se, vissza nem nézek, a tévét kikapcsolom, a távirányítót bedobom a kútba.
Minek lenne szinkronban a tévé az aggyal, anyaggal.
KI? kapcs!