Month: 2008 szeptember

Már nem csak álmos képzelgés vagy,
A valóság kertjévé váltál,
A szürke hétköznapokat fested
Át a világ legszínesebb dolgával,
Meglátod, s ne félj,
Senki nem vonszol el mellőled,
Örökké hozzád kötve
Ébredek.

hogy te vagy nekem, az azt jelenti,
hogy én is teljes egészében a tied vagyok,
s ezáltal válok teljesen eggyé veled,
ezáltal válik szerelmem odaadássá,
minthogy nélküled keljen megöregednem,
inkább ragadjon el a halál,
temessen el a magány,
és örökké hozzád szóljon imám.

szerelmem záloga most e vers,
többet adni sajnos nem tudok,
veled vagyok hitben, egészségben,
s akkor is, ha érnek bajok.
meglátni benned rajzolt hasonmásom,
s tudatni véled, mennyire szeretlek,
mást nem akarok, csak veled élni,
s örökké csodálni kék szemeidet,

átadom néked, mit eddig gyűjtöttem,
lelkem apró ajándékai tiéd,
te vagy a múzsám, és ébredésem,
benned válok dicső himnusszá,
s te énekelsz el, hogy szép legyen.
benned leszek óriás kőszobor,
s benned leszek bronzból öntött hős,
érted válok bölcs öreggé,
csak hogy mindig szeressél.

Erőltetett nevetésem a közöny
Felé, megértő bólintás,
Mélybe hajlás,
Kis semmiség az élet,
Mégis elmennék érted,
Ha nem lennél itt,
S mennék fellegeken,
Lovagolnék felhőket,
S lelkemmel ölelnélek,
Ha máshogy nem lehet.

Most parányi vagyok
Hozzád képest,
Mégis részedként
Érezhetem,
Vagyok akkora, mint te.
Közeledbe nem érhetek,
S lelked mélységét
Át nem érezhetem,
De nézlek, mint még
Nem látott téged
Senki,
Fogom kezed,
Szemedbe nézek,
S látom azt,
Amire teremtettek.

Általad váltam én a
Magasság fényévé,
S most általad válok
Szellővé, egy ócska
Hajó a tengeren vagyok,
És általad leszek hatalmas
Hadihajó.

Szellőmmel elérlek,
Bármerre is jársz,
Csodállak téged
Napként, s vigyázok
Rád, mikor hold vagyok,
De mindez nem lehetnék,
Ha te létre nem
Hoztál volna
A semmiből,

Általad lettem én,
S általad fogok a semmibe
Veszni, mint egy halandó,
De általad lettem
Örökkévaló.

Szeretlek,
Néha csak gyönyörködök benned,
Máskor csak édes
Pillantásod figyelem,
Olykor pedig elfog a sírás,
Hogy vagy nekem,
S mikor velem vagy,
Úgy érzem,
Már nem csak néha,
És olykor,
Soha máskor, ha nem most
Szeretlek!

S ezt még el akartam mondani,
Még el kellett mondanom,
Egyetlen, apró szó,
De benne van minden,
Benne a törekvés, a jó,
A törődés feléd,
És a mindenható két keze,
Benne van, hogy hallod,
El nem téveszted,
Benne van sok-sok
Ígéret,
De legfőképp
A szeretet.

Hogy tudsz így élni?
Míg előtted
A világbéke
Szomszédja
A
Halál!

Általános depresszióm
Kölcsönös zajba lép.
Átmegyek egy
Transzcendens égen,
Belépek a teremtés
Koronájába.

Átnézek szürke
Fellegen,
Belesek a nagy
Mennyeknek
Kapuján,
S látom,
Mennyi ember
Egyszerre
Kólót jár.

Elhunyt!
Hangzik a riadt
Félelem,
Élt huszonnégy
Életévet!
Béke poraira!
De hisz teste
Még oly fiatal.

Bár lelke bölcs
Volt,
S mint valami
Szent,
Végignevetett
Egy egész
Évezredet.

A nagy szentek
Sorra elmehetnek,
Ha látnák,
Mit nem tett
Meg Imre lelke.

Halott.
Élettelen teste
A föld koronájába
Hull,
S én nézem,
Miként eltűnik.

A nagy szavak
Nemes egyszerűséggel
Semmivé vállnak
Előtted, érted.

A nagy szavak
Értelmük vesztve
Tapossák le
Egymást, miegymást.

A nagy szavak
A némaság porába
Hullnak, mint
Egykor, a Lenin-szobor.