Month: 2009 március

Elém tárult csalódás a megvetés,
Hangjai a fának
Mind elém állnak,
S köszönnek.

Bárgyú szemeivel néz
Reám a nap, s míg
Fent bandukol,
Megéhezik,
S bőröm pigmentjeivel
Táplálja magát.

Az igazság,
A megható mozzanatok
Körforgásába
Lépve inognak
Meg bennem szavak,
Ugrálnak,
Ki nézi, ha mindannyian
Hívogatnak,

Hogy lássuk,
Teremtőm angyalával
Kézen fogva
Megyek.

Messzire innen.

a lélek kavarog,
megáll a szélben,
csütörtök van,
és én inkább keddnek érezném
magam.

széttárt kezében egy kilónyi
lehellet,
vastagon fedi a por,
és nincs meg a kényelem.

lelkem eleganciáját
feslett öltöny takarja,
búcsúzni jöttem,
hiába akarna
még maradni.

kezdetben voltam én,
majd jöttek sokan,
és sokan,
én voltam ádámod,
s te voltál az
éva.

messzi vizek felett
lebeg isten lelke,
most odamegyek felé,
s kézen fogom
ragadni.

búcsúzni jöttem,
elhintet szavakkal kérni,
ne sírj,
nekem ennyi volt az élet,
és ott fogok maradni.

társam, a hű halál
már átjárja testemet,
kihűlt szobák mezsgyén
táncolnak kedvesen
apró gyertyalángok.

oly sötét az álom,
ha nem úgy gondolsz rám,
mint megannyi szerelem
rügyezik délután.

álmodj,
s mikor felnyitod szemed,
legyen számodra az
élet egy tavaszi
kikelet.

Elrejtettem benned
Önmagam vázlatát,
S magamba véstem
Életed fájdalmát.

Most egyként vagyunk
Mások, és másokként
Vagyunk egy.

A diszpécser bemondta,
Ma nem indul vonat,
Nem megy Miskolc
Felé semmilyen szerelvény,
Se most, se máskor,
A Tiszai-pályaudvart
Megszüntették

Munkások mennek felszedni
A síneket, s most olvasszák
Be a keleti szerelvényeket.

Nem indul vonat,
Se most, se soha máskor,
Itt maradsz mellettem,
Majd meghízunk
A ránk nehezedő
Boldogság súlyától.

Nem indul vonat,
Se most,
Se soha,
Se soha máskor.

Kizártatok ide,
Kihűlt sivatag
Jéghideg porában
Fekszem,
Hát engedjetek, vissza.

Botorkálok messzi,
Savanyú ég alatt,
Míg felettem röpködnek
A mindennél
Szabadabb,
Szárnyuk rebbentő
Madarak.

Örök körforgás lepi
Be a szívem,
Hanyatló fejem
Biccentésével jelzem
Felétek,
Most minden,
Minden rendben van.

Csak engedjetek
Közel, fogadjatok vissza, s én
Újra megszököm.

Jöjj,
Érezd a csodát,
Szememben megláthatod,
Mit visszatükrözök
Reád.

Imbolyog a bolygó,
Pörül jobbra-balra,
Agyam univerzumában
Kihalt bolygók sorra
Robbannak fel.
S apró darabjaik
Csapódnak
Marsi közelségbe.

Szidalmazó váltság
Túrja arcomba a kezem,
Szomorú hangomba
A világ összes
Boldogsága bújt bele,
Hogy hozzád érve
Felvidítson.

Jöjj,
Érzem csodás
Érintésed
Szívdobbanás
Szerű alakját.

Szombat van,
Vagy vasárnap reggel,
Bebújtam ágyamba,
Így vigasztalódok
Egyelőre.

Éhező bensőm szomorú
Grabancát fogta
Meg az isten,
Megrekedt a vonaton,
Sülysáphoz közel.

Ottmaradt egy
Rokkant, tolókocsis
Ember kerekébe fújva,
Az aszfalton
Egy csiga kinyúlt
Teste alá fúrva.

Gondolataim apró
Hegyére ékeltem a napot,
Míg a reggeli ködben
Egy sikátor közepén
Leheletem bólo
gatott.

Görnyedt szívem
Hajlott gerincoszlopán
Vonatozik végig
A szerelem,

Szívemtől agyamig
Burjánzó kényelem
Heverészik, s
Dúdol magában
Egy hamis dalt.

Rohanok mögötte,
Jegyét nem vette
Meg, s most
Kalauzok jönnek,
Megbüntetnek,
S kiraknak félúton,

„Váltsa meg,
A Világot!”

Élénk színek tüzes
Esőjében szanaszét
Vagyok hagyva,
Egy édességgyár
Gyártósorán öntöttek ki
Marcipán-rudakba.

Hallgasd meg szavam,
Ébredj hangom ezüstös
Kékjére, míg ellibben
Az álom, én melléd
Fekszem.

Hunyorogva nyitod
Föl szemed,
Még látni álmodnak
Utolsó jelenetében
Tett lépted.

Úgy nézel rám,
Mint ki örül, ki
Újra lát,
Kinek ez a reggel
Egy ismételt megváltás.

Oly gyönyörű vagy,
Veled ébred a nap is,
Sugarai kiülnek az
Ablakba, s jelzik,
Nemsokára ismét
Tavasz van.