A holnapra figyelni se kelljen

Elrugaszkodott méla terhem a
Gondtalan sziklaszirt merengő teréről,
Bele a gombszakadás alatti pattanás
Halk zajába.

Sűrű eszméletvesztés oltalma
Zilált felhőszakadásba kezd, s közben a
Teher, mely nyomja mihaszna lelkem,
Istenért sír, oda, fel.

Hol vagy, ó, kegyetlen messzeség,
A valóság sivár emlékei kelnek,
Gond nélkül milyen volt a rég,
Milyen úgy kelni, hogy egy
Szisszenés a csend.

Bujkál bennem valami
Poroszló gyermek,
Sírva kéri istenét,
Csak ma még,

Csak most
Jöjjön a jelen,
Hogy a holnapra
Figyelni se kelljen.