Álmod örzöm

Vállamon a világ,
összes gondja ellapít,
fekszem lábújhegyen az
ágyban,
nehogy felkeltselek,
nehogy álmod nyúzzam,

miként cseppek jönnek fentről,
küldöm őt:
Menj, ne zörrenj,
ne pattanj,
csak
édesen,
csak halkan szisszenj,
pottyanj,
mert álmát örzöm,
mert álmát örzöm én,

éjjel, s nappal.

a megváltás pillanatának átérzése

a világ nyomot hagy
bármit tesz is az ember,

félrehord a puska, s távcsövén
a nap elvakít.

háború van,
háború
itt, s fenn.

az ég alá szálló madarak
menekülnek,
de jönnek, kik
átveszik helyüket.

bennem is,
de legfőként benned

háború van
s háborúban
elvesztek már oly sokan,
s most köztetek
én is.

közületek
egy,
közületek
egyvalaki.

de utánam jött,
s kimentett,

az űr szomorún tekint
bele a sorsba,
megint egy…

elment,
de visszajött.
elment,
de visszajött,

hozták,
nagy riadalommal.

hozták,
nagy örömünnep
közepette,
akár a Jeruzsálem,
akár Jeruzsálem,
s bevonult,
de bevonult,

utána mind,
utána,
fordulni késő

fordulni,
sohase késő.

állunk egy porondon,
vajúdik a szív.

honnan jön ez a
sok,
honnan ez a kín.

hát már sohasem…
hát más sohasem lesz vége?

ekkor megfordulok,
ekkor orrom előtt.

egykor megfordultam,
s egykor orrom előtt volt.

most utcákba nézve,
késedelemmel,
mindent…

mindent töredelmesen,
töredékét sem,

ó, ha ezt hallanád.
ó, ha ezt megtudnád,
s bujkálok,
elbújva foszlányok
tükrébe lépek,
segítek…

miért kellet,
s most miért állok itt,
miért látlak megfeszítve,
mint ki
oltalmat ígér,
s ő maga lép fel.

mint ki oltalmat,
mégis őt,

mint kit a hegyen,
nem vittek engem…

mint kit,
mint kit egykoron,
s most,

mint virág törik meg a szél terhe alatt,
álmomból felriadva…

álomból valóság,
válságból álom.

teher.
húz.
föld.

lágy kavics
simogatja térdem,
mosolyogva
még egyszer felkel.

fel kell tennem a kérdést,
vagy nem.

harmadszorra?
én nem
nem akarok, csak zuhanni.

ott a föld,
annál már nincs tovább,
pihenni,
megpihen a lélek,

de ha ő nincs,
csak kóborló kutyák
ázott bőre

lennék…
lennénk…

kettészelt

árnyak lépnek fel

ki üríti ki
ha
eltévedek
ki jön vissza
ért
em

értem hogy mellé
kell állnom
és szépíteni hasonmás lelkem

hogy a ma a tegnap
létezése ellenére legyen
természetes

vagyok
ha a halál
útjában

kettészedve

egy aki elém
áll

és egy ki hálát mond
nem talál rád

elveszik lelkem
egy mélységes mély
kegyelembe

vetett hit

által
érte
megkérlek
menj

és én
alszom míg újra
fel nem
kelek…

góliát

éb
red
ne

ha felkelteném,
szunnyadó
gombolyag
gurulna
felfelé
a hegyoldalon

le

mert
ugye
felfelé nem megy

csak a sínnek szomorú
ásítása

a
fára

elkenődőtt
bogarak siralmas
pusztulása

hát ég

halványul
a látszat
kifogástalan
rendszere,

hogy egyszerre
különös alkonyt foszlik,

s a rég’
felkelt óriás
eldőlt.

áh-itat

szám
ol
vas alatt, vagy netán
borítékolt más szlogen portyázik
keringőként a déli napsugár
rejtett,
karizmatikus jelleme fölött,

felett,

feled egy szép napot az

á
hitat

és
int:
Áh!
HIT
at-

matt