Zajban elbúcsúzik a rossz,
Köröttem forog a világ, zápor, és
vad eső hullik,
fejemen kalap.
Hullik a hó, s már
kétezer
tizenhárom,
mikor a világ
a forróságba
mámort,
hidegre tartva
álmot
lát.
Vak kezembe bőség
kesere néz,
nem látja önmagát,
s inkább odébb lép.
Kölcsön
kenyér, melyhez
magvas befőző edény
maradékát kanállal.
Elhalkult csend zabolátlan
sárgasága kéklik a vessző
futás paripáján,
fagylaltkelyhén a hajnal
izzadó keze lépdel,
széles mosollyal, míg elém lép,
szögbe,
az
elmaradt alvás
hiánya…