Nem vagyok kegyeltje semmilyen sorsnak,
Se igazinak, se nagynak, sem éppen aprónak.
Nem vagyok szolgája egyetlen istennek,
S nem vagyok prózája saját kellememnek.
Nem vagyok hittel, mert elvették tőlem,
Istennel töltött perceim bennem
Vannak.
De nem kérdi senki,
Ki vagy te?
Hiszel-e még a mennyekben?
Hát nem.
Nem úgy tudom már, hogy vannak ott fellettem,
Hiszem az anyag múlását,
S köröttem apró tengerek
Mélabús korgását
Érzem.
De nem látok,
Mert vakságom eltakarja,
Ha van.
Hát add uram vissza a hitem.
Add vissza,
Mit elvettek tőlem.
Jöjj! Jer velem,
Hadd nézzük együtt
Az anyagnak múlását,
S tengeren együtt feszítsünk vitorlát!
Ó! Mondd!
Szeretsz-e engem?
Hát szeretlek.
S szeretsz e jobban engem?
Mindennél! Felelem.
És szeretsz-e, szeretsz-e engemet!
Hát míg élek, és halok, én addig szeretlek.
Szeretlek.