Mármint…
Senki, itt értem a körülöttem élőket, és azokat, akik csak egyszeregyszer látnak, vagy egyáltalán nem. Valami olyasmi ez, amit nem lehet elmagyarázni, és nem is igazán tudok. Most éppen saját magam kigubancolásán dolgozom. Egy esemény vitt rá, mely a napokban, vagyis tegnap történt. Elmúlt, nem számít, már túl vagyok rajta, de ebből kiindulva lelkem, és agyam központjában elhelyezkedő felfogásaim üldözésébe kezdtem. Eddig mindent elrontottam, és nem úgy éltem, ahogyan kellett volna. Talán jobb lett volna, ha mindenben követek mindenkit.
Persze a drogok, és egyéb hatású készítmények, otthoni ópiumsütés, és határozatlan ideig való távollét az időtől megváltoztatott, és hallgataggá tett. Több mindent éltem át öt perc alatt, mint más gondolhatná.
Mármint…
Mármint többet éltem, mint más. De sok dolog kimaradt az életemből. Mint például…
Mármint. Értitek, amit más aligha tart nagy dolognak, és nem zavarja.
Konkretizálni direkt nem akarok, hiszen nem is tudnék. Annyi mindent írnék ide. Belefolytam saját életembe, de akkora kis patak lettem, hogy nem jutok el a társadalom belső perifériájába, és kanyargok valahol lefelé a hegyről, de sehol nem találom a nagy folyót. Kicsit érdekes, hogy mikor engem szültek, előttem pár hónappal robbant fel az a csernobili atomreaktor. A sugárzás nem látszik rajtam, és nincs is kisugárzásom.
Mármint nem vagyok akkora momentum egy ember életében sem, hogy azt mondhassa, nélkülem nem lenne ugyanaz. Mármint…
Egyszer sem akartam, tudtam úgy beszélni másokkal, hogy megszeressenek. Kivéve egy alkalom, mikor kedves kis Fecskémmel ültem le egy Rózsák téri beszélgetésre. De ezen kívül senkivel nem hitettem el, hogy szeretem, vagy akartam, hogy szeressen. Mindent azért tettem, hogy nekem megfelelő, és jó legyen.
Ha azt akarnám, hogy egy doboz felfelé szálljon, addig beszélnék róla, míg meg nem történne, és kész. Nincs mit ragozni ezen.
Valahányszor azt hiszem, nem én vagyok abban a középpontban, akkor elkezdek kaparni, hogy valamennyire figyeljenek rám. Bár ma már ez nem igaz. Ez az idő elmúlt, inkább csak ülök csendesen, és figyelem a környezetem.
Mármint…
Mármint csak figyelő akarok lenni, s még véletlenül sem résztvevő. Bizonyos emberek társaságában azonban igazán elengedhetem magam. Akkor igazán én lehetek, de ezen emberek körei szűkülnek. Meghalnak, elhagynak, nem hívnak, és nem érdeklődnek felőlem. Hiányoznak.
Mármint ha most újrakezdenék mindent, akkor mindent máshogy csinálnék. Nem hinném, hogy élnék egy hihetetlen szar életet, és soha többé egy szót sem írnék le. Nem képezném művészi énem, s talán nem szeretnék.
Mármint nem szeretnék törekedni arra, hogy mindent úgy tegyek, ahogy eddig. Ami engem bánt, azt eddig nem tettem meg, de ha újra élhetnék, hát nem érdekelne.
Mármint…
Újra élek most, mégsem kezdenék új életet, csak próbálkozom feldolgozni az elmúltak történéseit.
Világéletemben így…
Egymagam.