isten igéje

fájdalmam most kicsit enyhült,
átbújt valami másba,
valami silány, erőltetett kínzásba.
rám zuhant az agy.
gondolataim apró darabjai most
görcsös hegyként süppednek lelkembe.
rám nehezedett az élet.
vele minden kényelmetlen,
hűtlen igazsága.
én gyáva.
gyámoltalan, megmagyarázhatatlanul vak.
én kérlelhetetlen igaz ag,
ki már többé sohasem szabad.

megfogott a tér, s most az időt hívom,
menjek vissza belé.
Terjeszkedem,
egyre csak süppedek valami lápos mocsárba.

dereng az érzés,
valaha tudtam,
mit jelent annak lenni,
ami nem most van,
ami csak volt,
de később már sohasem,
tudjunk újra örülni, ha
most sajnos nem.

Kezdetben volt az ige,
s az ige testé lett,
istennél van az ige,
mert az ige isten volt,
s ő általa lett a test,
a test őbenne,
s benne a világosság gyűlt össze,
s a sötétségben ő világít,
de ezt nem fogta föl,
mert az ige testté lett,
de a test nem örök.