tévedtem
a jövő felé nézve,
kikapart két szememmel port fogok,
sóhajtok,
talpig feketében,
fejem búbjáig sodort terítéknek
érzem magam,
mint
páncél nélkül menni a lovasság előtt,
s ha lőnek rám, mint egy fa,
kidől
a sorból testem.
Port adtál enni,
Vasaltad szívem,
vizes köntösbe bújtatva,
loholva az ég rezzenései után,
úgy érezve, a szavak kifogytak,
s helyette valami bolti
mirelitverset szónokolsz,
de ezt is megeszik, s etetik
vele a népet,
akár az igazság ferde oltalmában élve
keresek valamit,
de azt nem találom meg
soha,
soha nem létezve görcsöl a gyomor,
s talán majd máskor újra leírom,
tévedtem…