hogy akkora emberség, az se szorult beléd,
hogy a gyűlölet, az sincs meg benned,
pap létedre hogy lehet, hogy nem lehetsz ember.
hogy nem tudod, mi az, mi az életet bezárja,
s hogy együtt ittatok, egy üveg az ára.
hogy szeretett téged is, bár gyűlölni akart,
amiért hagytad elhulni önmagad. hagytad hagyományát
a föld alá süllyedni, de igazán nem tudott
senkit se gyűlölni. s most azt mondod nekem,
nem tudok eljönni, nem tudok egy percet Imrére szentelni,
nem tudom a szabadságot egy héttel ‘halasztni’,
nem birok egy embert igazán tisztelni.
told el mocskos szájad, s kezdj el hinni újra,
kívánom, hogy legyél szeretettel dúlva.
kívánom, hogy legyél istennek szolga.
kerüljön téged a gyűlölet, gyalázat,
s kívánom, hagyd el még ma ezt a házat.
menny oda, ahol te szeretnél élni,
de falucskám szívében nem szeretnélek látni,
nem akarok mélyen a szemedbe nézni,
mert meglátnám azt, ami benned van.
tudd meg, szeretett téged, s szerettünk mi is,
annyira, hogy most nem tudunk gyűlölni.
éljél sokáig, s égjen benned a bánat,
hogy Imre emlékét őrizd meg a mának.