„Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában,
Szép harc után,. A szájunk mosolyog.
Maró fogunk az undort elharapja
s gőggel emeljük a fejünk magasra,
mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.”
/Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük/
Szép harc után,. A szájunk mosolyog.
Maró fogunk az undort elharapja
s gőggel emeljük a fejünk magasra,
mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.”
/Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük/
Énekelve ébredünk, paradicsomot sűrítünk, borzadály az este. A megmenekülés nem a mi módszerünk, csak szeretjük a mérges vadak szivattyúzó derengését. Mindennapi gondokat vetünk fel, s jajgatunk, ha ezek nem jönnek.
Sörből kortyolunk, mellé pedig valami rövidet, s hallgatjuk, miként térdel szemünk elé a múlt. Fényesre csiszolva egyszerű cipőnk, meglehetősen távolra megyünk, akár a hideg a nyárnak közepén.
Fontos gyilkosság elé nézünk, s megölni minden múltbéli jövőt; Igen, nem kis feladat, de eszünk. Mint algoritmusok sorakoznak fel a búsan elalvó tábla szirtjeire, ahol a kréta már beette magát.
Zendül a hang, borostás arc, s mi végül mind ott vagyunk, ahol sziporkázó, téves angyalok mosogatnak elhasznált lelkeket; – „A tiszta kisszobában”!
Sörből kortyolunk, mellé pedig valami rövidet, s hallgatjuk, miként térdel szemünk elé a múlt. Fényesre csiszolva egyszerű cipőnk, meglehetősen távolra megyünk, akár a hideg a nyárnak közepén.
Fontos gyilkosság elé nézünk, s megölni minden múltbéli jövőt; Igen, nem kis feladat, de eszünk. Mint algoritmusok sorakoznak fel a búsan elalvó tábla szirtjeire, ahol a kréta már beette magát.
Zendül a hang, borostás arc, s mi végül mind ott vagyunk, ahol sziporkázó, téves angyalok mosogatnak elhasznált lelkeket; – „A tiszta kisszobában”!