Reggelre

Lelkem romjain a bánat,
Szürkül az ég, a tájnak
Dől egy olcsó üveg,
Folyik belőle bensőm hangja.
Letakarva, akár porcikáim
Ledobott sejtjei
Megmerevednek,

Alszom reggelig, s egyszer
Csak felkelek, mint
Álmot remélő, aprócska,
Kisgyerek.

Remegő hanggal kérdezlek,
Élsz-e még, de
Felelet helyett a
Csöng markolja fülem,
Álmomból ébredve
Reggel, s újabb nap,
Hitet a csönd, és a kezdet,
Van folytatás,
De kimászni oly nehéz.

Borul lelkemre a csönd,
Aprítja minden érzésem
A táj, érzem, innen
Már nincs tovább.